Kedves Látogató!
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (volt Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi Doktori Iskola) hallgatójaként kutatási területem a magyar haditudósítás története, a haditudósítás formáinak változása, a haditudósítók munkájának feltárása volt.
A haditudósítás témakörével még az egyetemi éveim alatt kezdtem el foglalkozni. Ennek eredményeképpen kétszer vettem részt intézményi, majd Országos Tudományos Diákköri Konferencián. A kérdéskör iránti érdeklődés vezetett oda, hogy a doktori iskola keretében továbbfolytattam a kutatást. A kutatási eredményeim pedig sikeresen megvédtem 2012-ben.
A történelem során mindig voltak, akik az eseményeket hírül adták az otthoniaknak és megőrizték az utókornak. Gondoljunk csak arra a hírnökre a marathoni csatánál, aki negyvenkét kilométert futva tett meg, hogy mielőbb hírül adja az otthoniaknak a csata kimenetelét. A haditudósítás a különböző történelmi korokban más és más képet mutat, a futároktól elkezdve a históriásokon keresztül egészen a mai értelemben vett haditudósítókig. A haditudósítók jelentősége is változó volt koronként, az viszont tagadhatatlan, hogy mindig jelen voltak és vannak a történelemben.
A publikációk között néhány haditudósítással kapcsolatos írásom olvashatod.
Gorda Éva PhD
|