ISMERTEBB MAGYAR HADITUDÓSÍTÓK AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBÓL

Bíró Lajos 1880 augusztus 22-én született Bécsben. Iskoláit Egerben és Budapesten végezte. Újságírással próbálkozott, de a lapot megszüntették. Nagyváradra költözött, ahol a Szabadság című lap munkatársa lett. A Napló munkatársa lett és rendszeresen küldött cikkeket a Budapesti Naplónak is. Vészi Jolánnal Bécsbe költözött, ahol sikeres novellaíró lett. A háború kitörésekor a Vészi József által szerkesztett Pester Lloyd haditudósítója lett. Emellett számos béketárgyalásokat sürgető cikket írt a Világba. A Károlyi kormányban egy ideig külügyi államtitkárként működött, majd Londonba költözött. Megismerkedett a filmezéssel, később filmvállalatot alapított és egyfelvonásos drámákat írt, amelyeket az angol színházak a mai napig játszanak. 1948 szeptember 9-én halt meg.

Dr. Jászi Oszkár 1875 március 2-án született Nagykárolyban. Budapesten szerzett jogi diplomát. A századfordulón barátaival megalapította a Huszadik Század című folyóiratot, amely később a Jászi vezette Társadalomtudományi társaság hivatalos lapja lett. 1906 és 1919 között a Huszadik Század főszerkesztője és a Világ vezércikk írója. 1915- 1916 a Világ haditudósítója volt, hosszabb időt töltött a keleti és a déli frontokon. Bejárta Szerbiát, Albániát és Montenegrót. Nem sodorta el a háborús lelkesedés, mint sok más kollégáját, mindvégig kitartott pacifizmusa mellett. Az őszirózsás forradalom kitörése után a Károlyi-kormányban a nemzetiségi ügyek tárca nélküli minisztere lett, erről a posztról 1918-ban lemondott. Majd elhagyta az országot és a Bécsi Magyar Újságnál dolgozott. Később Ohio államban telepedett le és az Oberlin szociológia professzora lett. 1957-ben itt is halt meg, és 1991-ben hazahozatták és a Farkasréti temetőben helyezték el.

Kisfaludi Stróbl Zsigmond 1884 július 1-én született Alsórajkon. Gyerekkorában kenyérből formázta első szobrait. Korán került az Iparművészeti Iskolába Budapestre. Ösztöndíjait tanulmányi utakra költötte, így bejárta szinte egész Európát. A háborúban Pór Bertalannal és Mednyánszky Lászlóval a 11. Tüzérezredhez vonult be, ahol Márffy Ödön lett a parancsnokuk. Később a sajtószázadhoz került, ahol tiszteket mintázott meg. A háború utolsó éveiben újból behívták, de nem mégsem került a frontra, mert megbízást kapott a gorlicei áttörést megörökítő emlékmű elkészítésére. A háború után sok szobrot készített, több közülük mai is látható köztereken. 1975 augusztus 14-én hat meg. 

Mednyánszky László 1852. Április 23-án született, Beckón. Gyenge testalkatú volt ezért szülei óvták mindentől. Még beszélni sem tudott rendesen, amikor már első rajzait próbálgatta. 1872-ben beiratkozik a müncheni festészeti akadémiára, majd Párizsba utazik, ahol Isidore Pils lesz a mestere, aki háborús festőnek számított, a krími háborúban vett részt és festett képeket. 1876 telén kezdi megfesteni a csavargók és alkoholisták világát. Egyre ismertebb lesz. Mikor meg hallotta, hogy az Etna kitörése várható, állandó mehetnéke arra késztette, hogy a helyszínre utazzon. Megmászta a tűzhányót és egészen a pereméig merészkedett. Ott volt a szegedi árvíznél, gondozta a járvány áldozatait, 1912-ben figyeli a tüntetéseket. Nem véletlen tehát, hogy a hatvankét éves festő jelentkezik a frontra (és ehhez minden protekció igénybe is vesz), hogy a helyszínről figyelhesse az eseményeket. Kezdetben még romantikus elképzelései vannak a háborúról, de később kiábrándul ebből és ez a kiábrándulás hozza létre háborús képeinek döbbenetes vízióit. A festő szinte minden fronton megfordult, a galíciai csatatereken, Szerbiában, Dél- Tirolban. Ahol csak tudott mindenütt a tűzvonal közelében volt. 1916-ban egyszer meg is sebesült, és ott kellett hagynia a frontot, egy időre visszament Bécsbe. A bécsi műteremben festi meg a harctéren készített vázlatait. A délnyugati fronton kétszázhuszonhárom nagyobb rajzot és négyszáztizenkét kisebb rajzot készített. 1917 októberében ismét az olasz frontra indul, de egészségi állapota miatt vissza kell térnie Bécsbe. 1919. Április 17-én halt meg.

Molnár Ferenc így emlékezik meg róla: „Az első lépés az ellenségtől elhódított földön:[1]pontonhídon átmentünk Szerb-Mitrovica, ahol magas póznán piros- fehér- kék horvát zászlót mos az eső tarkára. Az első ember, akit ebben a halott faluban látok, báró Mednyánszky László, a magyar festő. A szitáló esőben egy kopasz fához támaszkodva áll és rajzol a könyvébe. A karján a haditudósítók sárga- fekete szalagja, fején katonasapka. Fáradhatatlanul és átszellemülten járja a frontot, valami földöntúli látvány ez a lángeszű öregember, aki hatvannál több esztendejével minden fáradalomban és nyomorúságban részt vesz, a nap minden órájában rajzol - rajzol az ütegek mellett ülve, miközben az ütegek lőnek, rajzol a dombokon, ahol a lába előtt csapódó orosz puskagolyók zörgetik a száraz füvet…”[2]

Mednyánszky háborús képei két nagy csoportba rendezhetők az egyik a csapat mozgások a tábori és hadifogoly-jelenetek, másik portréigényű fogolycsoportok, sebesültek és a halottak motívumai.

Molnár Ferenc 1878 január 12-én született Budapesten. Genfben jogot tanult, 1986-tól kezdett el újságírással foglalkozni. 189-ban Erzsébet császárné meggyilkolásáról ő tudósította Genfből a Budapesti Naplót. Itt írta első elbeszéléseit is. Hazatérve a Vészi József által szerkesztett Budapesti Naplónál dolgozott, de párhuzamosan több lapban is jelentek meg cikkei. Feleségül vette Vészi Margitot, ám házasságuk nem tartott soká. 1910-ben részt vett Az Est alapításában. Az első világháború kitörésekor az újság Lembergbe küldte. Tudósításaiban nem kutatta a háború mélyebb összefüggéseit, nem lázított senkit, de mégis megpróbálta felhívni a kor emberének a figyelmét a háború emberi oldalára. Jó meg figyelőként igyekezett a tényekre koncentrálni, egy kicsit írói és egy kicsit hadtudományi szemszögből is. (Írásai még az ellenséges tábor lapjai is átvették, mint például a Morning Post és a New York Times.) Igaz cikkei sokszor irodalmi jelleget öltenek, nem egy esetben novellákká formálódnak. „Történelmet úgysem adhat a haditudósító, hát legalább egy-egy kicsike rést nyit annak a megismerésére: ami a kortársara nézve mégis csak lényeg: a szenvedő ember sorsára a háborúban. Molnár Ferenc ezt ki is mondja, maikor tudatosan kikel a műkedvelő stratégák ellen, akik a háborúban csak… elmés laikus kombinációk alkalmazását látják… rámutat arra, hogy a mai embernek a háborúban a szenvedőre, küzdőre kell gondolni.”[3] A haditudósítóként eltöltött egy évet később foglalja csak össze az Egy haditudósító emlékeiben, amelyben már véleményét is közzé teszi. „egy esztendei haditudósítói vergődés emlékei… Valakinek a siető sorai, aki újságot írni ment a harctérre- nem mindig mehetett oda, ahová akart, nem mindig jutott el oda, ahová indult, csak sodródott ide-oda a fronton és a front mögött a többivel együtt- csak csodálkozással, sok fehéren maradt lappal a jegyzőkönyvében. A két világháború között drámái hozták meg neki az elismerést. Bécsbe költözött majd 1939-ben az Egyesült Államokban utazott. 1952 Április 2-án New Yorkban halt meg.

Rippl- Rónai József 1861 május 25-én született Dunavecsén. Tanulmányait itt és a kaposvári állami főgimnáziumban végezte, majd gyógyszerész oklevelet szerzett. Ekkor kezdett el festeni, majd a müncheni Akadémián tanult. Munkácsi figyelt fel rá, és maga mellé vette segédnek. Később önálló stílussal próbálkozott és fokozatosan ismertebbé vált. Apja halála után Kaposváron telepedett le, ahol rendszeresen vendégül látta a kor nagyjait. A háború kitörésekor Franciaországban vendégeskedett, ahol az utcán rajzoló költőt kémnek vélték és internálótáborba vitték hét hónapra. „Rippl-Rónai mestert Szurmay altábornagy meginvitálta a harctérre, ahol kiváló mesterember háborús skicceket fog rajzolni” A festőt valóban csak invitálták a frontra, hiszen az 54 éves művész már túl volt a hadköteles koron. A művész 1916-ban az isonzó-doberdo szakaszon dolgozott, leginkább katona arcképeket, csoportképeket, és tiszti portrékat festett. Mivel nem volt katona öt hét után otthagyta az isonzót, amikor megindultak az olasz támadások. A fronton töltött heteiről egy levélben azt írja, hogy nem is látta az ellenséget, csak a harcra készülődés egyes eseteit. Azt írja: nem ismerem közelebbről, hogy milyen kitartással, az időjárás viszontagságai közepedte, milyen lerongyoltam, piszkosan, sárosan, orientálatlan lelkiállapotban, hason fekve a hóban, dideregve a vízben, kezükben megtöltött fegyverrel lesnek az ellenségre nem láttam, elképzelni sem tudom. Hazatérve sok csalódás érte, pasztelleket készített kortársairól. A belga kormány Lipót renddel tüntette ki, a firenzei Uffizi önarcképet rendelt tőle. 1927 november 25-én halt meg tüdőgyulladásban.

Roda Roda, Friedrich Rosenfeld 1872 április 13-án született. Bécsben jogot hallgatott, mellette katonai kiképzésben vett részt, majd jelentkezett a K. u. K. közös hadseregbe. Harminc éves korában nyugállományba vonult és újságíróként működött tovább, és beutazta egész Európát. A világháborúban az osztrák főparancsnokság sajtóirodájának munkatársa volt. Haditudósítóként bejárta az osztrák frontokat és a Neue Freie Presse számára küldött tudósításokat. A háború után is sokat utazott, dolgozott Magyarországon is. A hitleri fasizmus elől végül az Egyesült Államokba szökött. 1945 augusztus 20-án halt meg New Yorkban.

Szép Ernő 1884 június 30-án született Huszton. Első verseskötetét még gimnáziumi évei alatt adták ki. 19 évesen már folyóiratokban és napilapokban publikált, a Hét a Nyugat és a Pesti Hírlap mellett a Budapesti Naplóban is jelentek meg írásai, 1910-től Az Est munkatársa is lett. Októberben önkéntes betegápolónak jelentkezett a déli harctérre, de amikor a lapja haditudósítói gárdát szervezett csatlakozott hozzájuk. A háború elején őt is elfogta a hazafias lendület, csak később döbbent rá, hogy nem minden olyan, mint az elején hitte. 1915-től egyre élesebben fordult szembe a háborúval. A háború után Az Újság munkatársa lett, és a két világháború között színműveket írt. A nyilasok hatalomra kerülésével munkatáborba vitték az ekkor már hatvan éves írót. 1950 október 2-án halt meg Budapesten.

Vészi Margit1885 április 27-én született Budapesten. Apja Vészi József a Budapesti Napló alapítója és főszerkesztője. Párizsban és Bihari festőiskolájában tanult. Fiatalon lett Molnár Ferenc felesége, de házasságuk nem tartott sokáig. Előbb festő, majd Az Est riportere lett, az első világháború alatt bejárta egész Európát. Tudósított Berlinből, Bukarestből, Szarajevóból, Olaszországból, Svájcból, Stockholmból. Haditudósítói élményeit összefoglalva Az égő Európa és az Útközben című kötetekben foglalta össze. A háború után Olaszországban, Londonban és New Yorkban élt, hollywoodi filmvállalatoknál dolgozott. 1961 július 11-én halt meg Mallorca-n.

Zádor István (Festő és grafikus) 1882-ben született Nagykikindán. A középiskola elvégzése után 1906-ig banktisztviselő, majd Párizsban élt, portréfestőnek készült. Az I. világháborúban haditudósító volt Vadász Miklóssal és Vaszary Jánossal, 1918-ban 1916-ban és 1918-ban a Nemzeti Szalonban és az Ernst Múzeumban állított ki műveiből. 1918-19-ben forradalmi riportrajzokat készített; a Tanácsköztársaság megdöntése után egy ideig Weimarban, majd Münchenben élt. Utóbb visszatért Magyarországra, 1921-22-ben az Ernst Múzeumban rendezett kiállítást. 1938 őszétől Hollandiában dolgozott. 1963-ban halt meg, Budapesten.