FOGALMAK

A haditudósítót az egyes korokban másként definiálták és eltérően értelmezték a haditudósítást, ezért nehéz egy általánosan elfogadható definíciót meghatározni. Legegyszerűbb megfogalmazásban: „Haditudósító: a hadszíntérről tudósításokat küldő.”^[1] Egy másik értelmezés szerint: „A haditudósítás olyan nyomtatott, rádiós vagy tévés híradás, amely egy hadi cselekvésről vagy annak körülményeiről, a hadi cselekvés pedig egy konfliktusról szól … legfőbb ismérve, hogy a tudósító a helyszínen van, saját impressziói, élményei alapján készíti el a tudósítást. Jelenlétével hitelesíti az eseményeket, személyisége mégis a háttérben marad.”^[2] Lukács József a következőképpen definiálta a második világháborús haditudósító fogalmát: „Ma haditudósító az újságíró, aki hűséges, óvatos és „szűrő” krónikása az eseményeknek. Haditudósító a fényképész, a filmfelvevő, a szobrász, a rajzoló és haditudósító, a kizárólag propaganda képzettségű katonai is.”^[3] Bánffyné Kalavszki Györgyi a következőképpen határozta meg a második világháborús haditudósító definícióját: Haditudósító: a háborút megörökítő, arról híreket továbbító kat. személy. Írásban, fényképen, rajzban, festményben és hangban megörökíti a haditevékenységeket, ill. az azzal összefüggő eseményeket, helyszíneket, személyeket; tudósítja ezekről a harcoló alakulatokat és a hátországot, kapcsolatot létesít a hadműveleti terület és a hátország között; propaganda tevékenységet folytat egyrészt saját csapatok lelkesítésére, buzdítására, másrészt az ellenség. bomlasztására.^[4] Egy további megközelítés szerint: „A haditudósító: A fegyveres küzdelem folyamán a hadműveleti területről, a hadműveletekről és a harcokról a küzdelem epizódjairól, az adott ország állampolgárainak tájékoztatása céljából haditudósításokat készítő újságíró, televíziós, filmes, rádiós személy. A haditudósító rendszerint maga is aktív katona vagy tartalékos katona.”^[5]

Többféle definíció létezik a haditudósító és a haditudósítás meghatározására. A haditudósító egy adott helyszínen a saját élményei, tapasztalatai vagy a másoktól kapott információk alapján készíti el a tudósításait. Elengedhetetlen, hogy csak a tényekre szorítkozzon, az események hangulatát, a konkrét cselekményeket írja le, örökítse meg. A történtek megítélése, bírálata nem a haditudósító feladata. A sajtót általánosságban a történelem másodperc mutatójaként is szokták aposztrofálni. A háborús híreknek azonban nem csak pillanatnyi jelentőségük van, hiszen ha arra gondolunk, hogy sok művész is haditudósító volt, akkor az aktualitáson túl művészi, történelmi és szociográfiai jelentőségük is van. A tudósítás hitelességét az adja, hogy a haditudósító a helyszínen van. Ez az első és a második világháborúban nem feltétlenül teljesült, továbbá a cenzúra is nagymértékben meghatározta a haditudósítók mozgásterét.

Ki is a haditudósító valójában? Aki annak vallja magát, vagy a társadalom annak tekint? Napjainkban a haditudósítók már nem a művészek közül és nem is a katonák közül kerülnek ki, hanem az újságírók soraiból. Ma már egy speciális szakemberként tekinthetünk a haditudósítókra. Figyelembe véve a haditudósítókkal kapcsolatos megállapításokat és a fent ismertetett haditudósító fogalmakat, szükséges annak pontos definiálása. Véleményem szerint a haditudósító olyan, a médiában tevékenykedő, illetve a médiában jártas szakember, aki a hadműveleti területről, a fegyveres, háborús konfliktusról, annak helyszínéről, vagy közeléből írásban, szóban vagy képekben tudósítást, haditudósítást készít. A haditudósító a szakmai ismereteknek maximálisan a birtokában van (média és kulturális ismeretek, katonai ismeretek, hadtudomány, biztonságpolitika), részletes ismeretekkel rendelkezik a konfliktusban részt vevő felekről, az adott helyszínről. Feladata ellátásához megfelelő nyelvismerettel és szakmai kapcsolatokkal rendelkezik. A rendelkezésére álló technikai eszközökkel feladatát kellő objektivitással tudja ellátni.

A haditudósítás lényegét tekintve katonai műveletekhez kötődik, a háborús cselekményekről szóló, a haditudósító által végzett tájékoztatás. Célközönsége első sorban a hátország lakossága, a társadalom és csak másodsorban a katonák. A haditudósítás a háborús cselekményekről szóló tömegtájékoztatás eszköze volt a világháborúban. A haditudósítás lehet írásbeli, képi (rajzok, fényképek) vagy filmes tudósítás. A haditudósítás eszköztárát az adott kor technikai színvonala és a társadalom elvárása határozza meg.

A hadisajtó (katonai sajtó) pontos definiálása nehéz feladat. Maga a sajtó szó is több fogalmat jelöl és jelentése a történeti fejlődés során többször változott. Sajtón kezdetben a nyomtatáshoz használt gépet, a nyomtatás eszközét értették, később pedig a nyomdaipar egészét és a nyomdai prés alól kikerült összes sajtóterméket, sőt a nyomdatermékek tartalmát is jelölte a kifejezés. A XIX. század közepéig a sajtó szó jelentése folyamatosan bővült, a század második felében azonban a hétköznapi szóhasználatban szűkült. A nyomdaipari technika fejlődése és a korabeli olvasóközönség érdeklődése következtében a nyomdatermékek között egyre nagyobb szerepet kaptak az időszakosan megjelenő sajtótermékek, a hírlapok, folyóiratok és a napilapok. Ezeknek a nyomdatermékeknek a népszerűsége, tömeges és rendszeres használata következményeként, a sajtó szó az időszaki sajtótermékeket kezdte jelenteni. Sajtón általánosságban a nyomtatott sajtót értjük. A rádiót, mint auditív médium és a televíziót, mint audiovizuális médium szokták definiálni. A sajtó általános fogalmába napjainkban azonban már beletartozik a rádió, a televízió és az Internet is. Ennek a sokrétű fogalomnak a korszerű meghatározására tett kísérletet a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV törvény. Eszerint sajtótermék a napilap és más időszaki lap egyes számai, valamint az internetes újság vagy hírportál, amelyet gazdasági szolgáltatásként nyújtanak, amelynek tartalmáért valamely természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság szerkesztői felelősséget visel, és amelynek elsődleges célja szövegből, illetve képekből álló tartalmaknak a nyilvánossághoz való eljuttatása tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából, nyomtatott formátumban vagy valamely elektronikus hírközlő hálózaton keresztül.

A sajtót tematikája szerint is csoportosíthatjuk, politikai, gazdasági, tudományos és egyéb szempontok, tartalmak alapján. A katonai sajtó tematikáját tekintve katonai eseményekről, haditechnikai újdonságokról és a honvédelemhez kapcsolódó érdekességekről ad tájékoztatást. Az ilyen sajtótermékek célközönsége egyaránt lehet civil és katonai. Az osztrák Dr. Hord Mäder szerint napjainkban a katonai sajtó egyfajta sajátos összekötő szerepet is betölt. Alapos tudósításaival segítséget nyújt a civil újságíróknak a különböző szakkérdésekben való biztosabb eligazodásban. Hadisajtón általában a hadsereg sajtókiadványait, speciálisan – és ez az elterjedtebb gyakorlat – pedig az 1849-49-es forradalmon és szabadságharc hadi lapjait értjük. Ezek a hadi lapok a szorosan vett hadi eseményeken túlmenően általában igyekeztek tájékoztatást adni a honvédeknek és a polgároknak egyaránt.

A katonai szaklapok, mint általában a szaklapok szűk körhöz szólnak. A szaklap olyan nyomtatott vagy elektronikus sajtótermék, amely tematikáját tekintve egy fő irányvonalra koncentrál, tartalma egy-egy adott téma köré csoportosul. Nyelvezetét és téma választását pedig az határozza meg, hogy az adott terület szakértői hasznosíthassák az információkat a mindennapokban. Ennek megfelelően beszélhetünk gazdasági, oktatási, orvosi, élelmiszeripari vagy katonai szaklapokról. A szaklapok célközönsége a társadalom egy meghatározható rétege, főként az adott témában jártás, vagy a téma iránt érdeklődő közönség. A katonai szaklapok főként a honvédelemmel, a hadtudománnyal, a biztonságpolitikával, a védelmi igazgatással összefüggő kérdésekkel foglalkozó elemző, értékelő írásokat tartalmaznak. Ilyen szaklap például a Hadtudományi Szemle, amely a hadtudománnyal, illetve az ehhez szorosan kapcsolódó védelmi tudományokkal foglalkozó írásokat ad közre; vagy ilyen a Haditechnika című műszaki-tudományos és ismeretterjesztő folyóirat, amely elsősorban a hazai és nemzetközi haditechnikai fejlesztésekkel, az űrtechnikával, a katonai logisztika haditechnikai vonatkozásaival kapcsolatos, valamint haditechnika-történeti tárgyú írásokat jelentet meg.

A hadijelentés pontos meghatározása sem egyszerű feladat. A kifejezés megtévesztő, mivel a jelentés a katonai szervezeten belül – általában az alárendelt irányából az elöljáró felé történő – kötött tartalmú és formátumú beszámolót vagy tájékoztatást jelent, a kialakult helyzetről, a végrehajtott feladatról, illetve a tervezett tevékenységről. A katonai szervezeten belül számos jelentés ismert ilyen például a harcjelentés, a fegyvernemi jelentés, a napi jelentés, az összefoglaló jelentés vagy a hadműveleti jelentés. A hadijelentés nem a katonai szervezeten belüli klasszikus jelentés, hanem általában a legfelsőbb katonai szervezet, parancsnokság vagy más katonai vezetők hivatalos jelentései, közlései egy-egy lezajlott hadművelet vagy ütközet főbb mozzanatairól és kimeneteléről az állami döntéshozók, illetve a sajtón keresztül a társadalom felé. A hadijelentések címzettje elsősorban az illetékes katonai vezető vagy állami döntéshozó, és csak másodsorban a társadalom. A hadijelentés alapvetően rövid, tömör és a lényegre szorítkozik.

A fogalom használata főként az 1848-49-es forradalom és szabadságharc csataleírásai kapcsán terjedt el az irodalomban. A világháborúban a hadvezetés hivatalos, szűkszavú hadijelentéseit az egyes újságok többnyire a címlapon közölték. Ezek a hadijelentések két-három rövid mondatban foglalták össze egy-egy sikeres csata megvívásának menetét. A szállóigévé vált veni, vidi, vici szókapcsolatot aposztrofálhatjuk az egyik legrégibb és legismertebb hadijelentésnek. A kifejezést az angolszász szakirodalomban egy-egy nagyobb hadműveletről szóló átfogó elemző és értékelő jelentésre, de a haditudósítás szinonimájaként is használják.

A katona-újságírás, vagy katonai újságírás pontos definiálása nehéz feladat. Az újságírás a hírek leírása, a szemléltető anyagok és vélemények közlésének mestersége a nyilvánosság felé a különféle médiumokon keresztül. Az újságírást tematikája szerint csoportosíthatjuk, politikai, gazdasági, tudományos és egyéb szempontok, tartalmak alapján. Mindenek előtt le kell szögezni, hogy a zsurnaliszta, szakmáját tekintve elsősorban újságíró és nem politikai, gazdasági vagy katonai szakember. A katonai újságírók, lehetnek „civil” újságírók és lehetnek katonák is, azonban a hiteles és szakszerű katonai újságíráshoz még a „civil” újságírónak is elengedhetetlen, hogy bizonyos szintű katonai alapismerettel vagy valamilyen szakmai tapasztalattal, esetleg katonai múlttal rendelkezzenek. A katonai újságírás tematikáját tekintve katonai eseményekről, haditechnikai újdonságokról és a honvédelemhez kapcsolódó érdekességekről ad tájékoztatást. Az ilyen sajtótermékek célközönsége egyaránt lehet civil és katonai.

A katonai szakírás, illetve a katonai szakíró pontos meghatározása szintén nem egyszerű feladat. Maga a szakírás, szakíró kifejezés nem hódított igazán teret a magyar nyelvben. Mégis ismertek azonban olyan meghatározások, mint például színház- és filmművészeti szakíró, erdészeti szakító, biztonságpolitikai és katonai szakíró, vagy akár a gasztronómiai szakító. Szakírónak általában egy-egy speciális, az adott témában jártas szakembert, szakértőt tekinthetünk, aki tudományos elméleteit, elemzéseit vagy prognózisait írott formában tárja a nyilvánosság elé. A szakírók célközönsége a társadalom egy meghatározható rétege, főként az adott témában szintén jártas, vagy az iránt érdeklődő közönség. A katonai szakírók rendszerint, kevés kivételtől eltekintve a katonák soraiból kerülnek ki, és jellemzően munkásságuk alapján a társadalom egy adott kérdésben szaktekintélynek fogadja őket.