haditudosito
Gorda Éva
 
Menü
 
Publikációk
 
Elérhetőség

haditudosito@gmail.com

 
Képek
 
Molnár Ferenc, mint haditudósító

AMIRE EGY HADITUDÓSÍTÓ EMLÉKSZIK

 Molnár Ferenc

 Molnár Ferenc egy évig 1914 novemberétől 1915 novemberéig volt Az Est és a Budapesti Napló haditudósítója. Utazott a sajtó hadiszállással, küldte haza a tudósításai, amelyek a lapokban jelentek meg. (Én semmilyen utalást nem láttam arra, hogy az írták volna a lapban, amit ő haza küldött tudósításként. Az információ forrásaként leginkább a Magyar távirati Iroda szerepelt, vagy a német nagy vezérkar, nagyon ritkán a sajtóhadiszállás, de nem volt egy olyan tudósítás sem, ami alatt Molnár Ferenc neve szerepelt volna. Ilyenkor felmerül az emberben a kérdés, hogy vajon mi lehetett az, amit mint tudósító akár levélben vagy táviraton közölt Molnár Ferenc és mi volt az, ami ezekből a tudósításokból ténylegesen megjelent a lapokban.)

„Amióta katonai fennhatóság alatt vagyok. Semmi önállóságot nem érzek, furcsa, de így van; nem megyek, hanem visznek, nem látok, ha nem mutatnak valamit.”[1]- írja Molnár Ferenc a visszaemlékezéseiben. Valóban a későbbiekben is írja, hogy azokat a lövészárkokat vagy azokat a falvakat mutatták meg nekik, amelyeken már régen tovább haladt a front. Igazából a harcokat nem is látták (és így tudósítottak róla, meg amit mondtak nekik, hogy tudósítsák) csak a harcokból pihenőre hátra vonult katonák elbeszéléseiből hallottak a harcokról.

Az író elmesél egy különös fegyverszünetet is, persze, ezt is mesélték neki. A szerbek és a magyarok lövészárkai farkasszemet néznek egymással, amikor a szerbek felnyújtanak egy fehér zászlót és mennek tárgyalni a két árok között húzódó „felezővonalra”. Mennek a magyarok is. A szerbek négy óra fegyverszünetet kérnek, hogy eltemessék a halottaikat, ezt teszik a magyarok is. „Autogramot” kérnek a magyaroktól egy otthonra címzett levelezőlapra, amire az van írna, hogy üdvözlet a táborból egy négy órás fegyverszünet alkalmából. Azt javasolják a szerbek, hogy a körülbelül középen lévő odvasfába tegyenek mindig az újságaikból mondván, hogy „az ellenvéleményt is olvashassuk” és, aki az újságot odaviszi a fához arra nem lőnek. A végén pedig cigarettát cseréltek. –furcsa kis történet-

Mit is látott a haditudósító? A csata utáni takarítást. Molnár úgy gondolta eddig, hogy a győztesek rohannak a legyőzöttek után nem pedig, hogy a csapatok elhúzódnak a csatatérről és a győztes hadsereg utócsapatai a „legnagyobb gonddal kitakarítják a csatateret”. Mesél olyan emberekről, akik elszakadtak az egységüktől és hetekig bolyongtak, keresték az egységeiket, és mihelyt megtalálták a sajátjaikat egyből fegyvert kértek, hogy azonnal a harcokba vethessék magukat. Volt –állítólag – olyan is, akin kaftán volt, amikor megtalálta a saját erőit és úgy kaftánostól indult azonnal a lövészárokba. Limanowa-nál a lövészárkokban a lóról szállt huszárokat, akik ugyanolyan gonddal tartották tisztán a lövészárkokat is, mint a lovaikat, és ugyanolyan csinosak voltak mindig úgy néztek ki, mintha skatulyából húzták volna ki őket. Csak sajnálták, hogy nem lovon vannak. Látta a tüzéreket Tarnow-nál, „Azt a viharos szerelmet, amivel az ágyút imádják… és azt a drága kedves paraszti gőgöt a tüzérek arcán.”[2]írja visszaemlékezésiben Molnár Ferenc.

Molnár valójában nem is volt az igazi harcok közelében mégis, amit látott teljesen megdöbbentette. Itt látott először halottat és ment el mellettük. „Sírokat láttam a hó alatt. Vért láttam az erdőben. Szétrobbantott házakat, beteg huszárokat, fenyőlom alatt a háború szemétjét, ami most a fél világot borítja: üres konzervskatulyákat és rengeteg véres rongyot, alsóruhát… és megint kereszteket a hóban.”[3]

Az orosz hadifoglyokról is van egy érdekes történet a könyven. 1915. Február 7. Molnár Ferenc orosz hadifoglyok kihallgatásán vesz részt. A szokásos kérdések után, mint például hol és mióta szolgál, van-e mindene. Mondják a fogolynak, hogy mehet szabadon, de nem akar. A végén még pénzt is ajánlanak, de így sem akar menni, mert azt mondja, ha visszamegy akkor fejbe lövik.

Molnár Ferenc a kezdetben még a csak a jóról a szépről, a hősiesről ír a könyvben. De a későbbiekben arról is ír, hogy nem is olyan buta az ellenség, mint ahogyan azt sokan írták. Az újságokkal ellentétben az is kiderül, hogy bizony nem csak mindig mi nyomultunk előre, hanem az ellenség is. Mert az újságokban ilyen hírek nem jelentek meg.

Igaz Molnár Ferenc csak egy évet töltött el haditudósítóként, de így is nagyon sok érdekességet tudunk meg tőle. Kiegészíti a lapok egy oldalú híreit. A háborút az élet természetes jelenségei közé sorolta, nem háborította fel, nem merült el mélyebb társadalmi összefüggésekben. A haditudósítók közül sokakat elkábított a lehetőség, amit a háborúban láttak, de sokakat felháborított. Aránylag még Molnár Ferenc oldotta meg a feladatát a legdiplomatikusabban, elkerülte a közönséges butaságokat, nem lázított, nem mondott ellent az akkori uralom érdekeinek. De olykor megdöbbentő képet tudott festeni a közkatona szenvedéseiről. A háború célja illetve céltalansága nem volt előtte világos, de ott volt és sok mindent látott. Az átélt tapasztalatait pedig diplomatikusan közvetítette. - írja róla Nagy Lajos.

 

 


[1] Molnár Ferenc: Egy haditudósító emlékei; Pallas Stúdió; Budapest; 2000; 19. oldal

[2] Ugyan ott; 229. oldal

[3] Ugyan ott; 78. oldal

 

 
idő
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Vendégkönyv
 
Linkajánló
 

Frissítve: 2014. 04. 23.


Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!