AMIRE EGY HADITUDÓSÍTÓ EMLÉKSZIK

 Molnár Ferenc

 Molnár Ferenc egy évig 1914 novemberétől 1915 novemberéig volt Az Est és a Budapesti Napló haditudósítója. Utazott a sajtó hadiszállással, küldte haza a tudósításai, amelyek a lapokban jelentek meg. (Én semmilyen utalást nem láttam arra, hogy az írták volna a lapban, amit ő haza küldött tudósításként. Az információ forrásaként leginkább a Magyar távirati Iroda szerepelt, vagy a német nagy vezérkar, nagyon ritkán a sajtóhadiszállás, de nem volt egy olyan tudósítás sem, ami alatt Molnár Ferenc neve szerepelt volna. Ilyenkor felmerül az emberben a kérdés, hogy vajon mi lehetett az, amit mint tudósító akár levélben vagy táviraton közölt Molnár Ferenc és mi volt az, ami ezekből a tudósításokból ténylegesen megjelent a lapokban.)

„Amióta katonai fennhatóság alatt vagyok. Semmi önállóságot nem érzek, furcsa, de így van; nem megyek, hanem visznek, nem látok, ha nem mutatnak valamit.”[1]- írja Molnár Ferenc a visszaemlékezéseiben. Valóban a későbbiekben is írja, hogy azokat a lövészárkokat vagy azokat a falvakat mutatták meg nekik, amelyeken már régen tovább haladt a front. Igazából a harcokat nem is látták (és így tudósítottak róla, meg amit mondtak nekik, hogy tudósítsák) csak a harcokból pihenőre hátra vonult katonák elbeszéléseiből hallottak a harcokról.

Az író elmesél egy különös fegyverszünetet is, persze, ezt is mesélték neki. A szerbek és a magyarok lövészárkai farkasszemet néznek egymással, amikor a szerbek felnyújtanak egy fehér zászlót és mennek tárgyalni a két árok között húzódó „felezővonalra”. Mennek a magyarok is. A szerbek négy óra fegyverszünetet kérnek, hogy eltemessék a halottaikat, ezt teszik a magyarok is. „Autogramot” kérnek a magyaroktól egy otthonra címzett levelezőlapra, amire az van írna, hogy üdvözlet a táborból egy négy órás fegyverszünet alkalmából. Azt javasolják a szerbek, hogy a körülbelül középen lévő odvasfába tegyenek mindig az újságaikból mondván, hogy „az ellenvéleményt is olvashassuk” és, aki az újságot odaviszi a fához arra nem lőnek. A végén pedig cigarettát cseréltek. –furcsa kis történet-

Mit is látott a haditudósító? A csata utáni takarítást. Molnár úgy gondolta eddig, hogy a győztesek rohannak a legyőzöttek után nem pedig, hogy a csapatok elhúzódnak a csatatérről és a győztes hadsereg utócsapatai a „legnagyobb gonddal kitakarítják a csatateret”. Mesél olyan emberekről, akik elszakadtak az egységüktől és hetekig bolyongtak, keresték az egységeiket, és mihelyt megtalálták a sajátjaikat egyből fegyvert kértek, hogy azonnal a harcokba vethessék magukat. Volt –állítólag – olyan is, akin kaftán volt, amikor megtalálta a saját erőit és úgy kaftánostól indult azonnal a lövészárokba. Limanowa-nál a lövészárkokban a lóról szállt huszárokat, akik ugyanolyan gonddal tartották tisztán a lövészárkokat is, mint a lovaikat, és ugyanolyan csinosak voltak mindig úgy néztek ki, mintha skatulyából húzták volna ki őket. Csak sajnálták, hogy nem lovon vannak. Látta a tüzéreket Tarnow-nál, „Azt a viharos szerelmet, amivel az ágyút imádják… és azt a drága kedves paraszti gőgöt a tüzérek arcán.”[2]írja visszaemlékezésiben Molnár Ferenc.

Molnár valójában nem is volt az igazi harcok közelében mégis, amit látott teljesen megdöbbentette. Itt látott először halottat és ment el mellettük. „Sírokat láttam a hó alatt. Vért láttam az erdőben. Szétrobbantott házakat, beteg huszárokat, fenyőlom alatt a háború szemétjét, ami most a fél világot borítja: üres konzervskatulyákat és rengeteg véres rongyot, alsóruhát… és megint kereszteket a hóban.”[3]

Az orosz hadifoglyokról is van egy érdekes történet a könyven. 1915. Február 7. Molnár Ferenc orosz hadifoglyok kihallgatásán vesz részt. A szokásos kérdések után, mint például hol és mióta szolgál, van-e mindene. Mondják a fogolynak, hogy mehet szabadon, de nem akar. A végén még pénzt is ajánlanak, de így sem akar menni, mert azt mondja, ha visszamegy akkor fejbe lövik.

Molnár Ferenc a kezdetben még a csak a jóról a szépről, a hősiesről ír a könyvben. De a későbbiekben arról is ír, hogy nem is olyan buta az ellenség, mint ahogyan azt sokan írták. Az újságokkal ellentétben az is kiderül, hogy bizony nem csak mindig mi nyomultunk előre, hanem az ellenség is. Mert az újságokban ilyen hírek nem jelentek meg.

Igaz Molnár Ferenc csak egy évet töltött el haditudósítóként, de így is nagyon sok érdekességet tudunk meg tőle. Kiegészíti a lapok egy oldalú híreit. A háborút az élet természetes jelenségei közé sorolta, nem háborította fel, nem merült el mélyebb társadalmi összefüggésekben. A haditudósítók közül sokakat elkábított a lehetőség, amit a háborúban láttak, de sokakat felháborított. Aránylag még Molnár Ferenc oldotta meg a feladatát a legdiplomatikusabban, elkerülte a közönséges butaságokat, nem lázított, nem mondott ellent az akkori uralom érdekeinek. De olykor megdöbbentő képet tudott festeni a közkatona szenvedéseiről. A háború célja illetve céltalansága nem volt előtte világos, de ott volt és sok mindent látott. Az átélt tapasztalatait pedig diplomatikusan közvetítette. - írja róla Nagy Lajos.